Van egy olyan kényszerünk, hogy bőkezűen bánunk a betűkkel, és képes vagyunk fölöslegesen megduplázni őket, olyan szavakban, mint az eggy, szöllő, lessz, szallag, és nem is írok többet, mert sírva fakadok. Örüljünk, hogy mi kevés betűvel is helyesen írhatunk.
A franciák képesek leírni minden szó végén 5-6 betűt, amit aztán ki se ejtenek, szerintem éves és országos szinten ez komoly papírköltség, az újságok is vastagabbak emiatt, hosszabbak az e-mailek, nagyobb az internet-forgalom, emiatt lassabb a net, és lassabban jön le a pornó, meg a warez. Beláthatatlan következményei lehetnek, ha fölöslegesen írunk le betűket! :D Visszatérve, amiről szó van:
Kerülendő: árú, álltal, bakkancs, csatt, eggy, eggyet, ellemez, erőssen, folyósó, köppeny, kőrut, lessz, szallag, szöllő.
Ajánlott: áru, által, bakancs, csat, egy, egyet, elemez, erősen, folyosó, köpeny, körút, lesz, szalag, szőlő.
:))) Ezeken én jól szórakozom, de láttam már ilyenek miatt önéletrajzokat az iratmegsemmisítő felé vándorolni. Én még előtte vérrel is összekentem volna őket és meggyújtom, de mások olyan kertvárosiak, hogy mindent arra használnak, amire való, és ilyen visszafogottan végeztek a jelentkezőkkel.
Az indoklás a fenti szavak írásmódjára az, hogy a beszélt nyelv ingadozásait (a beszédükre kevésbé igényes emberek beszédét) igyekszik a helyesírás javítani, és a művelt beszédnek megfelelő formát mint helyes írásmódot használva, igyekszik ezek elterjedését elérni. Hogy ne mondjunk olyanokat, hogy póóósta, meg japppán (hanem: posta / Posta, japán / Japán).
Természetesen ha szándékosan érzékeltetni akarjuk, hoty én (a kocsoúrdi tanáccs részérőűl) ety sutyó vaok, oszt akor eggyig se nemtok számóni, akkó így kő írni-e!
A témakör pedig, ami ezt érinti, a „kiejtés szerinti írásmód”. Nemcsak hosszabbítási ingerünk van, hanem időnként rövidítési ingerünk is, emiatt a következő balesetek fordulhatnak elő:
Kerülendő: hüttő, izes palacsinta, turós palacsinta
Ajánlott: hűtő, ízes palacsinta, túrós palacsinta
A vonatkozó szabályok:
17. A szóelemek leírásának alapja a történeti hagyományban kialakult, a helyesírás által is őrzött mai köznyelvi kiejtés.
Szavaink legnagyobb részének köznyelvi kiejtése határozottan megállapítható; például a kísér, kell, szalma, akác, zöld, négy stb. köznyelvi alakok, szemben a nyelvjárási (ill. régies) „késér”, „kő”, „szóma”, „ákác”, „ződ”, „nígy” stb. formákkal. Így van ez a toldalékok esetében is: a látni, házból stb. köznyelvi alakokkal szemben a „látnyi”, „házbul” stb. formák nyelvjárási (ill. régies) kiejtésűek, ezért az írásban kerülendők. A beszélt nyelvben mutatkozó ingadozásokat (pl. az „erőssen”, „szöllő” stb.), esetleg nyilvánvaló helytelenségeket (pl. a „kőrut”, „köppeny”, „ellemez” stb. ejtésmódot) helyesírásunk nem veszi figyelembe, hanem az írásgyakorlat alapján
is kikristályosodott köznyelvi formákat rögzíti, hogy általánossá válásukat segítse.
Művészi vagy tudományos célból azonban nyelvjárási, régies vagy más nem köznyelvi alakok használatára is szükség lehet.
Akit ez bővebben érdekel, az a 17-48. közti szabályokat lapozgassa. Én ezt most kihagytam.
Még ifjabb, garanciális koromban állandóan rám szóltak, ha azt mondtam, „oltsd fel a villanyt”. Mi sem mutatja jobban a köznyelv erejét, ezt bizony a legtöbben így mondják, de a józan paraszti ész azt mondatja velünk, hogy dolgokat eloltani, esetleg leoltani lehet, feloltani nem, csak úgy, mint ahogy meggyújtani, felgyújtani sikerülhet, legyújtani, elgyújtani viszont nem.
